(Hallható zene: Elveszített kézszorítás)

Ma hét éve történt.
2004. december 5.


Igen, már hét éve annak a szégyenletes népszavazásnak.
Ez az évforduló a magyarság számára nem ünnep. Szégyenletes évforduló ez a
nap, mégis emlékeznünk kell rá, hogy soha ne történhessék meg újra.
Jobb volna elfelejteni, de nem lehet. Nem szabad elfelejteni ezt a szégyent.
Ilyen galádság még soha nem fordult elő, hogy a regnáló kormány megtagadta saját népét.
Nemcsak az ország lett csonka ettől a naptól, hanem a nemzettudat is!

Ezen a napon népszavazás volt a maradék hazában, a megcsonkított Magyarországon.
Arról, hogy egyáltalán a parlamentben népszavazást lehessen tartani arról, hogy
a határontúli magyarság állampolgárságot kaphasson. Nem arról, hogy az igazságtalanul 
elszakított részeken élő magyarok állampolgárságot kapjanak, hanem csak arról, 
hogy kaphatnak-e magyar állampolgárságot egyáltalán! - Szabad-e szavazni erről?

- Szóba jöhet-e egy ilyen kérdés a MAGYAR PARLAMENTBEN?
Ugye milyen gusztustalan megalázó és szánalmas. Azokról a magyarokról van szó,
akik önhibájukon kívül kerültek a határ másik oldalára egy igazságtalan 
diktátum, a trianoni békeszerződés következtében.

Hiába voltak az igenek többségben, olyan kevesen mentek el szavazni, hogy a
szavazás érvénytelen volt. Tehát, a csonka hazában élő magyarság megtagadta
testvéreit. Azokat a magyar embereket, akik mind a mai napig megküzdenek a
mindennapi magyarságukért. Gondoljunk csak arra, hogy Felvidéken, Délvidéken,
Kárpátalján és Erdélyben magyar verések történnek, és diszkrimináció éri nap, 
mint nap őket, csak azért mert magyarok. 
Magyarnak születtek, és magyarnak is vallják magukat.

Te, aki nemmel szavaztál, vagy távol maradtál gondoltál akkor erre?
Gondoltál arra, hogy ha Trianonban a hazánkra éhes szomszédjaink vágya teljesül,
ma nem magyar város Miskolc, Debrecen, Nyíregyháza, Szeged, Pécs és Győr is, ha
csak a nagyobb városokat említettem. Akkor az ott élő emberek, - magyar emberek -
köztük te is, mi is - szintén határontúliak volnánk manapság. 
Ezt ne felejtsük el!

Egy jellemtelen miniszterelnök kihasználva a csonka hazában élő magyarság
tudatlanságát saját nemzettestvérei ellen uszított. Mert sikeres volt a
Rákosi és Kádári kommunista rendszer agymosása, és a NEMMEL szavazásra buzdított.

Ez a nép, az én népem csaknem ötven évig nem is hallott Trianonról, azt sem
tudta sok-sok ember, hogy határainkon túl éppen olyan magyar emberek élnek,
mint mi. - Tévedek..., Ők nem olyanok, mint mi. Nálunk jobb, értékesebb emberek,
mert nekik küzdeniük kellett és kell ma is magyarságukért, a magyar nyelv, 
az anyanyelvük használatáért. Tanulni kellene tőlük magyarságot, hazaszeretetet!

Gyurcsány és hazaáruló bandája, mint mindig akkor is hazudott.
A szegénységben élő átlag magyar embert úgy győzködte sunyi hazugságaival, hogy 
majd az anyaországban élő magyaroknak kell eltartani azokat a határontúli magyarokat, 
akik nyugdíjas éveiket otthon a hazájukban szeretnék eltölteni. 
Ocsmány hazugság ez is, mint minden, ami tőlük ered.
 
Aki Romániában dolgozott egész életében az Romániából kapja a nyugdíját. 
Jó ezt tudni! Aki, fiatalon kívánja elhagyni pl. Romániát és mondjuk 40-éves, 
az ott ledolgozott 20-22-év munkaviszony után Romániából kapja erre a nyugdíját. 
Magyarországon, ha majd nyugdíjba vonul, a még visszalévő munkában töltött évekről 
Magyarországon, és ez így természetes. Így működik ez ma az egész világon. 

De nem kell félni! Jobban szeretik ŐK a szülőföldet, és nem is akarják elhagyni. 
Lehet, hogy ma Romániának, Ukrajnának, Szerbiának, Horvátországnak, Szlovéniának, 
Burgenlandnak vagy Szlovákiának nevezik. Ha csak nagyon nem bántják őket, nem 
jönnek a csonka hazába, ahol őket nem magyarnak, hanem ukránnak, románnak, 
szerbnek, szlovénnek, osztráknak vagy szlováknak nevezik.

Ma az „anyaországban” élő magyarságnak van miért szégyenkezni ezért a napért.
De főleg az akkori kormánynak, a kommunista és balliberális koalíciónak.
Elárulták a nemzetet már rég! Az elődeik és imádott példaképeik Károlyi Mihály,
Kun Béla, Rákosi Mátyás és Kádár János óta, ők maguk... számtalanszor.
Mert hiába a szabadkozás, hogy ők nem olyanok, amikor tetteikkel az ellenkezőjéről 
győznek meg bennünket. 

- Ne felejtsük, napjainkban sem lettek jobbak!

Hét év telt el azóta. Én szégyellem magam ezek helyett. Szégyellem, és ma is fáj. Hogyan történhetett ez meg, hogy ilyen sokan egy pillanat alatt eltaszították a nemzettársaikat, a testvéreiket, akik csak egy gesztust vártak, hogy végre újra oda tartozhassanak ahova őseik is 1000 év óta. Magyarok akartak lenni, hivatalosan, papíron is, mert a szívekben és lelkekben mindig azok voltak és azok is maradtak! Az Isten segítségével ma megtehetik. Holmi népszavazás nélkül is, kaphatnak végre magyar állampolgárságot, - ma már! Kérve kérjük Őket, hogy bocsássanak meg az ellenük vétkezőknek!

- Ámen.

- mihi -



Tovább vagy Tartalom </BODY> </HTML>